Magyar Diáksport Napja
Nagyon sikeres sportnapon vagyunk túl, ami a gyerekek nagy részét megmozgatta. A felsősök programjának összeállításáért köszönet Gyarmati Tibornak. A programok megvalósításáért a résztvevő valamennyi kollégának. Külön köszönet a Nagykanizsai Olajbányász NB 2-es női csapata edzőinek a lányfoci-edzés megtartásáért.
Iskolánk idén először nevezett be a Magyar Diáksport Napi rendezvénysorozatra. Az eredetileg két órásra tervezett programot meghosszabbítottuk, mert a tanulók nagy érdeklődést mutattak a különböző versenyszámok iránt.
Reggel 9.45 órakor a tornateremben volt a gyülekező, ahol meghallgattuk az MDSZ által szervezett országos megnyitót, majd együtt melegítettünk be Radics Gigiékkel.
Innen kivonultunk az iskolaudvarra, majd elindítottuk a 2024 méteres futást, korcsoportonként, 3-3 perces csúszásokkal elrajtoltatva a futamokat.
Ezt követően több csoportban foglalkoztattuk a gyerekeket ügyességi versengések keretén belül.
Ízelítő ezekből:
Alsósok:
Ø kosárra dobó verseny
Ø kötélhúzás
Ø ügyességi váltók
Ø hullahopp karikázás
Ø célbadobás
Ø célbarúgás
Ø labdás ügyességi versengések
Felső tagozat:
Ø Célbadobó verseny kézilabdával
Ø kosárra dobó verseny
Ø Célbarúgó verseny
Ø Dekázás focilabdával
Ø Fekvőtámasz verseny
Ø Súlypontemelkedés mérés
Ø Ugrókötél hajtó verseny
A résztvevők már az adott feladat teljesítését követően kaptak egy apró motivációs ajándékot, az egyes versenyszámok győztesei pedig szerdán, az iskola összes tanulójának jelenlétében vehetik át a megérdemelt érem jutalmat.
Ezt követően került sor iskolaudvarunkon néhány atlétikai versenyszámra, ami szintén nagy sikert aratott.
A program zárásaként került sor a labdajátékokra. A felső tagozatos lányok egy bemutató futball edzésen vehettek részt, melyet a Nagykanizsai Olajbányász NB 2-es női csapatának edzői tartottak – nagy érdeklődés övezte ezt is. Ezután – kiegészülve néhány fiúval – a tornateremben kézilabdáztak, több, mint 1 órán át, fáradhatatlanul.
A fiúk ezalatt a műfüves pályán rúgták a bőrt – folyamatos cserékkel, vegyes csapatokkal.
Összességében jó volt a Magyar Diáksport Napjára benevezni, nagyon jó érzés volt látni a sok-sok sportoló gyereket, az őket mozgató nevelőket, mosolygó arcokat.